Kárpát-medencei fiatal gazdálkodók öko-bio konferenciája 2017

A Kárpát-medencei fiatal gazdálkodók öko-bio konferenciája” elnevezésű konferencia 2017. augusztus 10. – 13. között kerül megrendezésre Székelykeresztúron, a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban.

Az előző évhez hasonlóan, idén is próbáltuk úgy összeállítani a programot, hogy a népszerű programrészeket idén is illesszük be, ilyen a sikeres mezőgazdasági vállalkozások meglátogatása. Úgy tapasztaltuk, hogy sokkal többet tudnak tanulni a konferencia résztvevői mikor ”kézzel fogható” előadást látnak, ahol megkérdezhetnek konkrét praktikákat és megfoghatnak eszközöket.

A program nyitónapján a résztvevők a Kárpát-medencei fiatal gazdálkodók perspektívái témában hallhatnak egy előadást, Tóth Katalin, a magyarországi Fölművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkárának előadásában. Ezt az előadást követi Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének prezentációja, aki az ő általa vezetett intézet öko-bio gazdaságok megőrzésében játszott szerepéről beszél. A folytatásban további magyarországi és erdélyi előadók tartanak előadást a témában és osztanak meg érdekes történeteket. A délelőtti előadások után két bio gazdaság meglátogatása következik: egy bio méhészeté és egy bio pálinka főzdéé.

A konferencia második napján a fiatalok az öko-bio termékek emberi szervezetre való hatásáról, pályázati lehetőségekről valamint az öko-bio gazdálkodás nehézségeiről és fontos pontjairól hallhatnak előadásokat. A délutánt egy olyan termékbemutatóval kezdjük, amely keretében a konferencia résztvevői az udvarhelyszéki és gyergyószéki termelőkkel kötetlenül beszélgethetnek a termékekről és tapasztalatokról.

A zárónapon a konferencia résztvevői kapnak lehetőséget az előadásra, ugyanis sok olyan fiatal lesz jelen, akik már beindított gazdasággal rendelkeznek, és szívesen bemutatják azokat, mesélnek jól bevált praktikákról. Ezért délelőtt, a konferencia zárását megelőzően, a résztvevőknek lehetőségük nyílik saját gazdaságaik bemutatására, segítség kérésre vagy akár üzleti lehetőségek felajánlására.

A konferencia megszervezését a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány, a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.

/** * */